Wellness hétvége Harkány

harkany-furdo

Harkány az egyik leghíresebb fürdőváros, amely Pécstől 25 km-re fekszik a Villányi-hegység lábánál. A gyógyfürdőnek kiemelt országos minősítése van. Több termálkúttal is rendelkezik, melyekből 62 celsius fokos víz tör fel. A TermalFurdok.com akciós wellness hétvége ajánlatai alapján, minden korosztály megtaláljai a számítását Harkányban.

Először Harkányt 1323-ban jegyezték fel Harkan néven egy oklevélben, mikor még egy hivatalnok tulajdonában volt. 1397-ben a Byka nemzetség birtoka volt. A család híres tagja volt Byka Janás, aki a 112 nemes között volt, akik Zsigmond király mellé álltak. Birtokuk központja a Terehegy volt.

A török időkben ritkaságszámba menő lakott város maradt. Ezekben az időkben a lakosok főképp földet műveltek és szőlőt termesztettek. Miután a törökök kivonultak, a város a Batthyány család birtokában állt. Az ottani víz gyógyító hatását akkor ismerték fel, amikor le akarták csapolni a Gyűd és a Harkány közt levő mocsarakat a nagyobb legelők érdekében.

A lecsapolás 1814-ben kezdődött, és 1823-ban Pogány János, az egyik jobbágy fájó lábát áztatta a mocsárból feltörő vízben. A lába meggyógyult, ennek híre ment, és 1824-ben Batthyányék elkezdték megépíteni a gyógyfürdőt Büdösrét és Büdöstó helyén.

1846-ban megjelent „A harkányi hévíz gyógyereje” című könyv Patkovics József írótól. 1866-ban kutat ástak, 37,7 méter mélyen. Ez volt az ország első hévízkútja.

1977-ben hozzácsatolták Terehegy községet, mely 2 km-re északnyugatra található Harkánytól. A város nevet mindössze 1999. július 1. óta viseli, azelőtt még csak falu volt.

A Harkányi Gyógyfürdőt szokták emlegetni a „Reumások Mekkája” néven is, mivel a reumatikus panaszok, ízületi gyulladások, csonttörések és bőrbetegségek, valamint az operációk miatt előforduló esetleges mozgáskorlátozottság és a baleseti utókezelések esetében szokták alkalmazni.

Ha a városban jár, a következő nevezetességeket ajánlott meglátogatnia: a két református templom, melyek közül az egyik 1802-ben, barokk stílusban, a másik 1800-ban copf stílusban épült; az 1906-ban megépített katolikus templom; valamint az izraelita temető, melyben a zsidó közösség tagjait temették el.

Ennek a városnak mind a gyógyvize, mind a történelme elbűvölő, ezért ha el szeretne látogatni, ne habozzon!